Na figyelj, Péter, múlt héten volt ez a meeting, tudod, ahol mindenki ült és bámult maga elé, mint akiket hipnotizáltak. Szóval ott ült mellettem a Kovács, meg szemben a Szabó Judit az értékesítésből, és egyszer csak feldobja a főnök a nagy kérdést: hova menjünk csapatépítésre? Először csend volt, olyan, mint amikor a tanár megkérdezi, ki jelentkezik önként. Aztán elkezdődött. A Kovács rögtön rávágta, hogy paintball, mert ő imád lövöldözni, főleg ha a célpont a könyvelésről az a kis Németh. A Judit meg hogy jaj, dehogy, menjünk inkább borospincébe, kóstolgassunk, beszélgessünk. Mondtam neki, hogy Judit, az előző ilyen után a fél iroda másnaposan jött be, a Tamás meg egyenesen a mosdóban kezdte a napot. De ő csak legyintett, hogy az más volt, most majd mértékkel iszunk. Ja, persze, mint amikor csak egy szeletet eszel a tortából. A végén persze mindenki beszállt, a rendszergazda valami escape roomot akart, ahol logikai feladványokat kell megoldani, mire a marketingesek felnyögtek, hogy ők egész nap agyzsugorító meetingeken ülnek, most majd szabadidejükben is rejtvényt fejtenek? A HR-es Kati meg előállt valami jógás elvonulással a hegyekben, ahol hajnalban meditálunk meg ilyenek. Láttad volna a többiek arcát.
Közben én csak ültem ott és hallgattam őket, ahogy egymás ötleteit szedik ízekre. Eszembe jutott az a régi sztori a nagybátyámról, aki egyszer elvitte az egész műhelyét horgászni. Harminc ember, harminc horgászbot, egy tó. Az első két órában mindenki lelkes volt, aztán a Józsi beleesett a vízbe, mert túl messzire hajolt a csalijáért, a Feri összeveszett a Bélával, hogy ki fogta az egyetlen halat – ami egyébként egy nyamvadt keszeg volt -, a többiek meg részegen aludtak a parton délutánra. A nagybátyám azóta is emlegeti, hogy soha többet. Szóval ott ülök én is ezen a meetingen, és hallgatom, ahogy mindenki a saját hobbijából akar csapatépítőt csinálni. A sportos srácok valami hegyi túrát emlegettek, ahol majd együtt szenvedünk és az kovácsol össze minket. Mondom nekik, srácok, a Marika a recepción még a második emeletre is lifttel megy, ti meg a Mátrába akartok vele mászni? A művészlelkek meg kreatív workshopot akartak, ahol együtt festünk vagy agyagozunk. El tudom képzelni, ahogy a műszaki osztály ül és virágcsokrot próbál festeni akvarellel.
A legviccesebb az volt, amikor a pénzügyes Laci felállt és komoly képpel előadta, hogy ő már háromszor volt csapatépítőn, és szerinte az a legjobb, ha elmegyünk valahova, ahol van kaja, pia, meg lehet dumálni, és senki nem erőltet ránk semmit. Mindenki röhögött, hogy jó, Laci, de az csak egy kocsma. Ő meg hogy nem, ez stratégia, mert amikor az emberek lazák és nincs kényszer, akkor nyílnak meg igazán. Erre a főnök, aki eddig csak jegyzetelt, felnézett és azt mondta, hogy a Lacinak igaza van, de azért valamit csak kéne csinálnunk is. Végül abban maradtunk, hogy keresünk egy olyan helyet, ahol mindenki megtalálja a magáét. Van ott sportolási lehetőség annak, aki akar, van borkóstoló annak, aki azt szereti, van csapatjáték, de nem kötelező, és van egy nagy közös vacsora, ahol mindenki ott van. Tudod, mi lett belőle? Elmentünk egy wellness hotelbe, ahol mindenki azt csinált, amit akart. A sportosak fociztak, a pihenni vágyók a medencében áztak, este meg összejöttünk egy nagy kajálásra.
És tudod mi volt a legjobb? Senki nem érezte kötelezőnek, hogy csapatépüljön. Egyszerűen csak voltak ott az emberek, akikkel amúgy is minden nap együtt dolgozol, de most nem a határidők meg a projektek miatt, hanem csak úgy. A Kovács még a Némethtel is kibékült, igaz, ehhez kellett három fröccs. A Judit megmutatta a telefonján a kutyája képeit mindenkinek, aki hajlandó volt megnézni. A rendszergazdák meg felállítottak valami pókerasztalt, ahol mindenki bukott, kivéve a kis gyakornokot, aki hazavitt vagy húszezer forintot. Másnap mindenki mosolygott a munkahelyen, még hétfőn is, ami azért elég ritka. Szóval szerintem nem az számít, hogy hova megyünk, hanem hogy ne erőltessük. Hadd legyen mindenki önmaga, aztán majd alakul a dolog. A legjobb csapatépítő az, amikor nem érzi senki, hogy most építi a csapatot, hanem egyszerűen csak jól érzi magát a többiekkel. Mint most mi ketten itt a kocsmában, nem? Na, kérsz még egy kört?
